2013.01.13. 11:57, LFCfan
Mourinho:
„Tetszett a csapat hozzáállása a mérkőzéshez. Nem illethetem őket kritikával. Sok játékosom remek meccset hozott egyénileg, mint Albiol és Coentrao, akik már régen léptek pályára és ennek ellenére jól teljesítettek. Senkire nem panaszkodhatok a meccs után. Megtették azt, amit kértem tőlük."
„Nehéz ezen a pályán helyzeteket kialakítani az ellenfél játékstílusa miatt. Annak ellenére, hogy kevés helyzetet sikerült kialakítanunk, arra éppen elég volt, hogy betaláljunk... Sosem beszélek a hiányzó játékosokról. Több futballista is megsérült egy-két hónapra és sosem beszéltem róluk a sajtónak. Eltiltottunk szintén volt, de sosem hoztam fel őket kifogásként."
„Tetszett, ahogy Iker játszott a Celta ellen. Azt tette, amit egy kapusnak tennie kell, pontokhoz segítette a csapatát, annak ellenére, hogy ez egy Kupa meccs volt. Fontos védéseket mutatott be és kisegítette a csapattársait azzal, hogy megjátszható volt hátul. Egy nagycsapat kapusaként viselkedett. Az Osasuna ellen nehezen tudott labdába érni, de elmondhatjuk, hogy a legutóbbi két találkozón jól védekezett a csapat és Iker hozzátett ehhez a munkához. Még korai lenne megmondani, hogy játszik-e majd a Valencia ellen."
„A bajnoki hátrányunk magyarázata az első fordulótól mostanáig íródott. Történt ami történt, nem akarok beszélni róla. Miután ekkora a szakadék, az egyik csapat nyomás nélkül léphet a pályára, míg a másik úgy érezheti, hogy nem tudja csökkenteni a távolságot és motivációs gondok is akadhatnak."
Raúl Albiol:
„Ez egy nagyon nehéz összecsapás volt, de ennek ellenére nyernünk kellett volna. Szerintem mindenki látta, hogy a csapat keményen dolgozott és a kiállítás után szenvedtünk. Most tovább kell lépnünk és újra fel kell vennünk a ritmust a bajnokságban, amilyen gyorsan csak lehet, hogy a Bajnokok Ligájában és a Spanyol Kupában is a legjobb teljesítményt nyújthassuk. Sokat szenvedtünk, hogy gólt szerezzünk és nyerjünk idegenben."
„A hiányzó játékosaink nagyon fontosak számunkra, de mi a Real Madrid vagyunk, csodás csapatunk van és meg kellett volna szereznünk a három pontot. A gárdának vissza kell találni a győzelmekkel kikövezett útra, ahol a tavalyi szezonban is jártunk. Tovább kell dolgozunk és fejlődnünk. Cristiano nagyon fontos számunkra és szeretnénk, ha minden meccsen elérhető lenne, de ő is csak ember, ezért összegyűlt az 5 sárga kártyája."
„A bajnokság még hosszú, de már a végkimenetel nem a mi kezünkben van. Ettől függetlenül minden meccset meg akarunk nyerni. A Real Madridnak annyi pontot kell szereznie, amennyi csak lehetséges. Nem gondolhatunk a hátrányunkra a tabellán. Meccsről-meccsre kell haladnunk és arra gondolni, hogy odaérünk a második helyre. Ma két fontos pontot hagytunk itt. A szezonunk második felének nagyon jónak kell lennie."
„Alapvető dolgok miatt szoktak tőlünk kiállítani valakit. A mait könnyen elkerülhettük volna, egy kicsit erős döntés volt a bíró részéről. Remélhetőleg a következő fontos meccseken már 11 emberrel tudjuk majd befejezni a találkozót. Nem vagyunk híján a motivációnak, már csak azért sem mert a Real Madrid mezéért játszunk és mindig úgy lépünk pályára, hogy nyernünk kell. Értékelem az edző szavait. Ezért vagyok itt, hogy keményen dolgozzak és ha ő is így gondolja, akkor az csak a csapat javára van."
„Itt és most a legfontosabb a csapat. Jelenleg nem vagyunk kirobbanó formában a bajnokságban, de fejlődni fogunk és a legjobbat kell kihoznunk a kieséses meccsekből a Kupában és a BL-ben. Tudjuk, hogy ugyanaz a csapat vagyunk, mint tavaly és bízunk benne, hogy hamar visszatérünk arra a szintre. A Bajnokok Ligája párharc speciális lesz. Tökéletes teljesítményt szeretnénk nyújtani. Tudjuk, hogy milyen potenciál rejlik a gárdánkban és úgy készülünk, hogy a Manchestert a legjobb formánkban várhassuk."