2013.01.28. 16:57, LFCfan
José Mourinho valószínűleg részben ennek tudatában rakta össze a kezdőcsapatát, hiszen többek között Varane, Benzema, Xabi és Khedira is csak a padon foglalt helyet a mérkőzés kezdetét jelző sípszó elhangzásakor. A kapuban Adán pótolta a kéztörést szenvedett Casillast, a védelemben pedig Sergio Ramosnak, Albiolnak, Carvalhónak és Coentrãónak szavazott bizalmat a mester. A középpálya közepén ezúttal az Essien-Modric duóra hárult az a feladat, hogy összekösse a védelmet és a támadósort, amit az Özil, C.Ronaldo, Di María, Higuaín kvartett alkotott.
Álmosan kezdte a találkozót a Real Madrid védelme, és csak Adánnak köszönhetően nem került hátrányba rögtön a második percben, miután a leshatáron kilépő Castrót megelőzve lecsapott a labdára. A tizedik percben pedig Moyának kellett nagy bravúrt bemutatnia, amikor Cristiano Ronaldo alsó sarokba tartó szabadrúgását hárította. Egészen a 22. percig kellett várni a következő nagy helyzetre. A Real Madrid hetese játszott össze remekül Özillel, majd verte át védőjét, hogy tiszta helyzetbe kerüljön, lövését azonban ismét hárítani tudta Moyá. Öt perccel később a vendégek előtt adódott lehetőség; egy keresztpasszt fejelt Sarabia az ötös közepére, amire Castro reagált a leggyorsabban, és egyből kapura fejelte azt, azonban Adán védeni tudta a nem túl erős próbálkozást. Kicsivel később újra a Királyi Gárda veszélyezetett. A mintaszerű kontratámadás végén Özil közelről lőhetett, azonban befejezése gyenge és pontatlan volt, így pont a kapus kezébe rúgta a labdát. A 44. percben Modric szerezhette volna meg a vezetést, ám bombaerős lövése kicsivel a kapu fölé ment, így 0-0-ás döntetlennel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.
A Real Madrid nagyon nehezen tudott rést találni a nagyszerűen védekező Getafe védelmén, így csak kevés lehetőség adódott a vezetés megszerzésére, azonban egyiket sem sikerült gólra váltani. Mourinhónak 15 perc állt rendelkezésére, hogy testben és lélekben is felrázza a csapatot.
A második félidőre a portugál mester változtatott a csapat szerkezetén, mivel Albiol helyett Khedirát küldte pályára, aki az 53. percben majdnem meg is szerezte a vezetést. A német középpályás 18 méterről vette célba Moyá kapuját, aki ki tudta ütni a labdát, majd a kipattanóval Coentrao próbálkozott, ám hatalmas bravúrral szögletre tudta tolni azt is. Ekkor úgy tűnhetett, hogy ma senki nem lesz képes gólt lőni neki, de megérkezett Ramos. A szögletet követő kavarodásban a Real Madrid kapitánya eszmélt a leggyorsabban, és csapott le a lecsorgó labádra, amit két méterről a kapuba pöccintett, 1-0. Pár perccel később pedig már duplájára nőtt a királyiak előnye. Özil indult meg a Getafe kapuja felé a Carvalhótól kapott labdával, mellette pedig Cristiano Ronaldo robogott. A német karmester remek ütemben tolta elé a labdát, aki köszönte szépen, és a kapus lábai mellett, a hosszú sarokba lőtt, 2-0.
A luzitán gólgép három perccel később végleg összetörte a Getafe reményeit. Di María a tizenhatos bal oldaláról mesterien ívelt a hosszú oldalra, ahol érkezett Cristiano, és hatalmas gólt szerzett fejjel, 3-0. A középkezdést követően majdnem sikerült szépíteni a Getafénak, azonban Sergio Ramos a gólvonalról ki tudta fejelni a bal felső sarokba tartó lövést. A vezető gól hatására tehát alaposan felpörögtek az események, amit mi sem mutat jobban, mint az, hogy a 72. percben már négy góllal vezetett a Real Madrid. Cristiano Ronaldo szerezte meg harmadik gólját, miután a Modric fellökéséért jogosan megítélt büntetőt védhetetlenül Moyá kapujába rúgta, 4-0. Tudta mind a két csapat, hogy az utolsó negyed óra már csak formalitás, ennek megfelelően a hazaiak visszavettek a tempóból, és a Getaféval együtt várták a hármas sípszót.
Negyvenöt perc szenvedés után, élvezetes második félidőt láhatott a madridista közönség, ami Mourinhónak is köszönhető, hiszen remekül nyúlt bele a mérkőzésbe azzal, hogy Khedirát küldte harcba Albiol helyett, átalakítva ezzel a csapat szerkezetét. Folytatás szerdán, ahol az ősi rivális Barcelona vár a Real Madridra a Király Kupa elődöntőjében. Hasta el final, Vamos Real!
A mérkőzés jegyzőkönyve: (www.realmadrid.com)
Real Madrid: Adán, Sergio Ramos, Albiol (Khedira 45’), Carvalho, Coentrão, Essien, Modric, Özil (Callejón, 69’), C.Ronaldo (Benzema, 73’), Di Maria és Higuain.
Getafe: Moyà; Valera, Alexis, Lopo, Miguel Torres; Xavi Torres (Míchel, 69’), Borja; Sarabia (Fraile, 66’), Diego Castro, Gavilán; Colunga (Vázquez, 76’)
Gólszerzők: Ramos (53’), Cristiano Ronaldo (62’, 65’, és 72’, büntetőből)
Játékvezető: González González, sárga lapot Raúl Albiol, Özil valamint Sarabia, Torres, Gavilán, Lopo, Moyá és Alexis kapott.
A mérkőzés legjobbja és az Aranyember egyértelműen Cristiano Ronaldo volt, ami különösebb magyarázatot nem követel, hiszen három góljával gyakorlatilag „kivégezte” a Getafét.
A szörnyű napos jelzőt Higuaín érdemelte mai teljesítményével. Az argentin támadó nem tudott mit kezdeni a felállt védelemmel, a labdákat nem tudta átvenni és nem lehetett megjátszani. Szerdán, ha lehetőséget kap, akkor ennél sokkal több kell a Barcelona ellen.
A legharcosabb játékos szerkesztőségünk szerint Ramos volt, akinek harciasságának köszönhetően megszerezte csapat első gólját. Ezen felül egy góltól is megmentette társait, nem ismert elveszett labdát, és a védelem igazi vezére volt a mai napon.