Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.
Nov. 21. Csütörtök.-Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.
Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.
Jan. 31. Csütörtök. - A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.
Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.
Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.
Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.
Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. Részletek »
Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.
A Real Madrid hetese a Getafe elleni mérkőzés után nyilatkozott a saját és csapata teljesítményéről, és természetesen szóba került a közelgő El Clásico is.
Cristiano Ronaldo volt a Getafe elleni mérkőzés sztárja, miután a csapat négy góljából három is az ő nevéhez fűződik. A támadónak ez volt a 19. olyan mérkőzése a Real Madrid színeiben, amikor mesterhármast szerzett elismerte; „Boldog vagyok emiatt, azonban az a munkám, hogy tovább folytassam, amit eddig is, és az, hogy a legjobbamat nyújtsam a csapat számára. Meg akarom dönteni a saját rekordom, jobb szeretnék lenni, mint tavaly. Folyamatosan a legjobbat akarom kihozni magamból.”
A portugál játékos a mérkőzést is elemezte. „Egy kicsit álmosan kezdtük az összecsapást, mivel nem vagyunk hozzászokva az ilyen korai időponthoz. Kissé lassúak voltunk az első félidőben és nem játszottunk túl jól. A második félidőben edzői utasításra változtattunk, és végül jó munkát végeztünk. Négy gólt szereztünk, ami morálisan fontos a csapat számára. Készen állunk a soron következő összecsapásokra.”
Cristiano Ronaldo végezetül a szerdai El Clásicóról is beszélt. „Ez egy igazán fontos mérkőzés lesz. A világ egyik legnehezebb ellenfele ellen fogunk játszani, szóval ez egy nagyszerű este lesz. Otthon fogunk játszani, ami nagyszerű lehetőséget teremt arra, hogy sikeres mérkőzést zárjunk. Néhány játékosunkat nélkülöznünk kell, kulcsjátékosokat, akik igazán fontosak a csapat számára, de ez nem mentség. Jól kell teljesítenünk, mert a Barcelona lenyűgöző csapat. Remélem, hogy nagyszerű este lesz ez számunkra, készen állunk erre a nagy meccsre.”