2013.02.25. 16:54, mtomruk
Mourinho a holnapi, Barcelona elleni Király-kupa-találkozót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy mindenki várja az elkövetkezendő időszakot.
"Ezeket a mérkőzéseket mindenki nagyon várja, és mindenki lehetőséghez akar jutni. Őszintén szólva, ezek a meccsek engem is sokkal inkább izgalomba hoznak, mint azok a találkozók, amelyeken 'tét nélkül' futballozunk. Azt gondolom, hogy felkészülten vágunk bele az előttünk álló hétbe."
A portugál tréner elmondta, hogy a korábbi eredmények a Camp Nouban aligha számítanak valamit, hiszen ahogy ez az esztendő, úgy minden mérkőzés teljesen más.
„Ez egy új mérkőzés, és aligha lehet a tavalyi vagy az azelőtti eredményekre alapozni. Semmi köze nincs ahhoz a meccshez, mint amit hónapokkal ezelőtt játszottunk. Jól kell teljesítenünk, és elérni a számunkra megfelelő eredményt.”
Mourinho szerint a Barcelona ellen az esztendő minden pillanatában ugyanolyan játszani, és nem számít, hogy az év melyik pontján játsszák az El Clásicót.
„Mindegy, hogy mikor játszunk a Barcelona ellen. A két legnagyobb rivális közötti mérkőzésre nincsen legjobb pillanat. Egyszerűen akkor játszunk, amikor kell.”
A vezetőedzőt a „katalánok” elleni kezdő tizenegyről és a sérültektől is kérdezték, de a portugál szakember még nem döntött a csapatot illetően.
„Xabi Alonso és Karim Benzema is bevethető állapotban van, egyelőre azonban nem tudom, hogy hogyan fogunk felállni. Nem arról van szó, hogy nem akarom elárulni, de még tényleg nem döntöttem el, hogy kinek adok lehetőséget.”
A Lionel Messiék elleni találkozót illetően a csapat védője, Pepe is nyilatkozott.
„Saját stílusunknak megfelelően kell játszanunk a Barca ellen. Mourinho utasításait kell követnünk, és igazi csapatként, összetartva kell játszanunk. Ha mindez megvalósul, akkor jó esélyünk lesz a kupa megnyerésére.”
A klub védője a komoly megmérettetéseket megelőzően ugyancsak szót ejtett csapattársáról, Raphaël Varaneról is.
„Varane egyszerűen fantasztikus játékos. Ha továbbra is ezzel a lelkesedéssel és akarattal edz, akkor pár éven belül a világ egyik legjobb belső védője lesz.”
A Király-kupa első mérkőzése 1-1-re végződött a Santiago Bernabeuban. A visszavágó holnap este kilenc órakor veszi kezdetét a Camp Nouban. A labdarúgás-fogadás szorzói alapján izgalmas meccsre van kilátás, ráadásul a fogadás piacain fellelhető oddsok alapján még a BL-ben nagy esélye van a továbbjutásra.