Főoldal Real Madrid A Klub Bajnokok Ligája Galéria Érdekességek Az oldal
Rövid hírek

Nov. 21. Csütörtök.- David Moyes a Manchester United menedzsere a brazil középpályást a januári átigazolási időszakban hajlandó elengedni, mert nem illeszkedik a csapatszerkezetbe, viszont szívesen látná valamelyik szélen Angel di Mariat a real Madrid játékosát, akiért hajlandó lenne 17 millió Fontot kifizetni.

Nov. 21. Csütörtök.- Carlo Ancelotti a védekező középpályás visszatérését és játékát követően kimondottan ragaszkodik a spanyol válogatott középpályáshoz, ráadásul Sami Khedira sérülése még felerősítette ezt a kötődést. A másik oldalon Alonsonak kettő fő követelése volt a szerződéshosszabbítás esetén, az egyik határozott idejű kettő éves megállapodás, amelyben az első szezonban lejátszott mérkőzésszám nem határozza meg opcionálisan a második évi lehetőséget, a másik éves minimum 5 millió Eurós fizetés. Úgy tűnik már csak apró részletkérdések tisztázása maradt hátra és hamarosan világgá kürtölhetik Xabi Alonso és a Real Madrid házasságának folytatását.

Nov. 21. Csütörtök.- Bemutatta új kapusát az olasz élvonalbeli Cagliari, amelynek arra az Antonio Adánra esett a választása, aki szabadon igazolhatónak számított, mióta a nyáron szélnek eresztette a Real Madrid. A 26 esztendős spanyol portás egy plusz egy évre írt alá a Serie A középcsapatához.

Jan. 31. Csütörtök. -  A Marca arról számol be, hogy az Osasuna kapusa, Andrés Fernández egy lépésnyire volt attól, hogy aláírjon a Real Madridhoz. Az ügynöke és a klub megállapodtak abban, hogy csatlakozni fog, azonban Mourinho nem hagyta jóvá a tranzakciót. A portugál mester egy magas és tapasztalt hálóőrt szeretett volna, ezért esett a választása Diego Lópezre.


Kedd, 12:09 - Hivatalos: A Spanyol Labdarúgó Szövetség felmentette José Mourinhót a két mérkőzésre szóló eltiltása alól, valamint Tito Vilanovát az egy mérkőzésre szóló eltiltása alól.

Kedd, - 9:45 - Hamit Altintop a török Fenerbahcehoz igazol. A Real Madrid 2 millió eurót kap a játékosért.

Hétfő, 17:06 - Itasportpress szerint az egy hónapja a Real Madriddal szóba hozott Daniel Agger megszerzése újra napirendre kerülhet. Leigazolására azonban csak akkor van esély, amennyiben Albiol vagy Varane távozik a klubtól, mivel Carvalho esetleges távozásával is négy középső védő áll a portugál mester rendelkezésére.

Hétfő, 01:14 - Angol sajtóértesülések szerint a spanyol Real Madrid labdarúgócsapata megegyezett a horvát irányító, Luka Modric ügynökével. Ezek szerint a középpályás négy évre kötelezné el magát a „királyiakhoz”, egyelőre nem publikus fizetéséről annyit tudni, hogy „galaktikusi” lesz. 
Részletek »

Vasárnap, 16:23 - A Liverpool egy 19,7 millió eurós ajánlatot tett a Real Madrid játékosáért, José Callejonért, a klub hajlandó lenne elengedni a játékost, de Callejon maradni szeretne.

 

 
2013 Nyár
Előszezon
Átigazolások
 
Meccs center
Következő mérkőzés
Almería - Real Madrid
Sorozat La Liga
Helyszín Mediterráneo
Dátum 2013.-11-23, 20:00
Játékvezető -
Előzetes -
TV Sport1 TV
Előző mérkőzés
Real Madrid C.F.
5
-
1
Real Sociedad
Sorozat La Liga
Helyszín  
Dátum  
Játékvezető  
Összefoglaló  
TV Sport1 TV

 

 
Tabella
 
Góllövőlista
Játékos Gólok Perc
Cristiano Ronaldo 16 1170
Diego Costa 13 1114
Antoine Griezmann 8 843
Lionel Messi 8 760

 

 
Hónap játékosa: Október
Cristiano Ronaldo #7
Poszt csatár
Nemzetiség Portugál
Játszott meccs/csereként  
Játszott perc  
Gólok  
Sárga/piros lapok  
 

 

 
A hét képekben
Nagyobb képért kattints a képre!
 
Videóajánló
Bajnokok Ligája 1/8: Manchester United 1-2 Real Madrid
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Oldal Statisztikái
Indulás: 2008-09-05
 
A Klub mezei

A Real Madrid meze a siker egyik szimbólumává vált 107 éves történelme során
A klub alapító okiratának 18-as cikkelye a következőt írja: "a nem kiemelt mérkőzéseken a csapat szerelésének sötét színű, egyenes sortból, fehér ingből és sötét zokniból kell állnia ; kiemelt mérkőzéseken fehér sort és ing, sötét zoknival, valamint körbe nemzeti színű öv." Végül az összes mérkőzésen a második összeállítást alkalmazták, ezzel a világ futballjában is új korszak köszöntött be. Addig az alsónadrág és a tiszta fehér ing volt a jellemző. A csapatok könnyen levehető, mellmagasságban elhelyezezett piros és kék csíkozással különböztették megegymást. Az új áttörés hatására a Real Madrid az időben picit később alapított madridi csapatok elől a tisztafehér színt választotta magáénak, ez pedig azóta is a hivatalos klubszín.

Az évek során a Madrid hazai meze lett a fehér mez. Egy szezon erejéig a felső és az alsó rész színe eltért egymástól. Az1925/26-os idényben két játékos, Escobal és Quesada kezdeményezte a változást. Angliai útjuk során a London Corinthians - amely sportszerűségéről és eleganciájáról volt híres - öltözete megtetszett nekik, így lett egy szezon erejéig a rövidnadrág fekete színű. A Copa del Rey negyeddöntőjében a Real Madrid 5-1 arányban kikapott hazai pályán a Barcelonától és 3-0-ra idegenben is, Parages elnök úr pedig balszerencsésnek titulálta az újszerű mezt. Elrendelte, hogy a klub térjen vissza a teljesen fehér színekhez. Sok évvel később, miután a Real Madrid a Glasgow-i Hampden Parkban 7-3 arányban lelépte az Eintracht Frankfurtot, egy nagymúltú angol csapat, a Leeds United az addigi kék mezét fehérre változtatta.

1952-től a szabályok értelmében a Real Madridnak is be kellett vezetnie az idegenbeli dresszt. Ekkor jelentek meg a különböző árnyalatú kék felsők, amelyet fehér vagy sötétkék alsóval párosítottak. A modell sokat változott, mivel egyre gyakrabban kellett használni a vendégmezt. Elsősorban a kék vagy lila dominált. Ritkábban előfordult, hogy tiszta fekete mezben lépett pályára a csapat - mint például a 2000-es Bajnokok Ligája döntőjében - de volt piros is. Utóbbi két alkalommal, 1971-ben Cardiffban, illetve 1973-ban Odesszában.1997-ben a csapatok többsége bevezetett egy úgynevezett harmadik számú mezt is. 2001-ben jelent meg a szürke színű felső, mint olyan, míg négy évvel korábban egy négy részre osztott lila-fehér kombinációjú tárult a közönség elé.

Egy nagyobb léptékű fejlődés a '80-as években történt, amikor megjelentek a mezeken különböző márkák emblémái, feliratai, ezzel adva némi plusz bevételt a kluboknak. Új reklámlehetőség jött létre. Ekkor kezdték el a szereléseket kényelmesebb, szintetikus anyagokból gyártani, manapság pedig már úgynevezett ClimaLite anyagokathasználnak, amelyek a játékosok testhőmérsékletét is tudják befolyásolni bizonyos mértékben.

Amint az látható, a futballmezek folyamatos fejlődésen, átalakításokon mentek keresztül, ez alól a Real Madrid sem volt kivétel.

A kezdeti évek
Mint már említettem, eredetileg teljesen fehér garnitúra, spanyol zászló mintás övvel. Így nézett ki a ruházat, fekete harisnyaszerűséggel. Az első módosítás két évvel az alapítás után történt. Ekkor Madrid város jelképe bekerült az addig csak az MCF betűket tartalmazó címerbe. 1911-ben a harisnya lett kék és a spanyol színeket elhagyták. 1914-től fűzős gallérral készültek a felsők, és ez a legnagyobb változás 1925-ig, amikor az a bizonyos angol stílusú mez van érvényben. Korábban a királyi korona bekerült a címerbe. 

A 30-as, 40-es évek
1931-ben Spanyolország államformája köztársaság és innentől fogva eltűnik a korona a címerből, az MCF betűk mögé pedig egy lila sáv kerül keresztbe. Három évvel a spanyol polgárháború után, 1942-ben visszakerül a címerbe a korona és ez napjainkig így van.

Az 50-es évek
A mezek formáját érintő változás, hogy eltűnt a gallérból a fűző és kör alakú nyaka lett a felsőknek. Ez a stílus kíséri végig olyan nagyságok, mint Alfredo di Stéfano, Francisco Gento és Puskás Ferenc korszakát. 1955-től létezik kör alakú nyakrésszel és hagyományos gallérral készített felső is.

Az 1980-as évek
A műszálas mezek felváltották a nedvességet sokkal inkább magában tartó pamutot. A Real Madridhoz hivatalos gyártóként beszállt az Adidas (1980), első mezszponzorként pedig a Zanussi (1982). Feszes felsők és rövid alsók jellemezték az évtizedet. A mezeken előbb a Parmalat, majd a Reny Picot emblémája jelent meg, 1985-től pedig a Hummel gyártotta a felszerelést.

A 90-es évek és az Adidas visszatérése
Néhány változás ismét történt, 1994-ben a Kelme szállította a mezeket, a nadrágok szára pedig hosszabb lett. 1999-ben az Adidas bemutatott egy sárga mezt, 2000-ben és 2006-ban pedig szürkét terveztek a hagyományosak mellé. 2002 tavaszán a klub centenáriumára impozáns, reklámoktól mentes mezt kaptak a játékosok. 2006-ban egy speciális logo - a XX. század legjobb csapata címre utalva - díszítette a madridisták szerelését.

A madridista kapusok meze fekete
Most pedig térjük ki külön a kapusokra is. A Real Madrid hálóőreinek viseletét mindig befolyásolta a személyes ízlés és az aktuális divat irányzatok. A századforduló környékén használatos egyszerű pulóverektől a Zamora által viselt rövid kabátféléken át a Casillas-on látható modern rövid ujjú mezekig az ő öltözékük sem az állandóság mintapéldája. Az egyedüli, ami maradt, a fekete szín.

Az első kapusmez
A kapusok számára mindig hagytak beleszólást abba, hogy miben lépjenek pályára. A korai időkben V-nyakú pulóver - alatta fehér póló - volt a leginkább használt felső ruházatuk. Sima kesztyű, pamut térdvédő és fekete sort volt található ezen kívül a Real Madrid kapusainak ruhatárában. A zoknik színe kék volt, két fehér csíkkal körben. A pulóvert rossz időjárás esetén magas nyakúra cserélték. 

1930: Zamora és a svájcisapka
Ricardo Zamora érkezésével természetesen hozta a saját ízlésének megfelelő kabátot, a svájcisapkát. Az ő idejében a zoknin lévő két keskenyebb fehér csíkból lett egy darab széles.

1942: A sapka még mindig használatban, de már galléros "ingekkel"
Zamora sapkája igen népszerűvé vált, azonban a kapusok is kaptak egy kényelmesebb felsőt, a mezőnyjátékosokéhoz hasonlót. 

1945: A címer feltűnik
A kapusok a klub címerével (az "ing" bal felő részére került) ellátott teljesen fekete öltözéket kaptak, a zoknikról eltűntek a fehér csíkok.

1963: A zoknik színe megváltozik
A teljesen fekete mezhez ezentúl fehér zokni jár. A svájcisapkát is felváltja egy másfajta.

1981: Az Adidas változtat
Az 1981-es BEK-döntőre az Adidas egy új modellel készül. A nadrág színe fehér marad, a felső rész fekete és két kombinációja. Megjelennek a könnyebb, modernebb kesztyűk, a térdvédők eltűnnek, a zoknikon pedig az Adidas logója. A mezszponzor természetesen a kapusmezen is feltűnik.

1986: A Hummel nem változtat
A sportszergyártó hat évig látja el a klubot termékeivel, a kapusmezeken viszont csak kisebb, jelentéktelennek mondható változtatásokat eszközöl.

1992: Kelme
A Kelme is hat évre áll a Real Madrid szolgálatába és a szürke idegenbeli kapusmezt hozza újdonságként.

1998: Az Adidas visszatér
A német gyártó visszatér és a lovak közé csap. Könyökvédővel ellátott felsőt készít a kapusoknak. Az elsődleges kapusmez természetesen a fekete, de készül kék, sárga és narancssárga is, leggyakrabban utóbbi volt használatban. A címer nadrág jobb szárára is felkerül. 2009-től az Adidas új fejlesztésekkel "szövi" a mezeket, így a játékosok mégkönnyedebben mozoghatnak.

 

Copyright ˆ 2008-2013 www.HalaRMadrid.gportal.hu - Minden jog fenntertva!

               

 


10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak